Nyitólap

VÁDORBOT-DÍJASOK

A szövetség elnöksége - saját hatáskörben - évente egy alkalommal, általában egy példányban Vándorbot-díjat ad át annak a táborszervezõ, közösségfejlesztõ személynek, aki a nemzet kulturális életében önkéntes szerepvállalásával jelentõs munkát végzett, a szövetségi céloknak megfelelõen példamutató tevékenységet fejtett ki. A díjat, amelyet Cs. Kiss Ernõ népmûvész egyedi csontbetétes vésettel készíti el, az elnökség döntése alapján, az országos választmányi gyûlésen adjuk át.

Elsõ alkalommal Szegeden 1992-ben - posztumusz - adtuk át Ratkó József költõ (Nagykálló) részére, aki a szövetség létrehozásában is tevõlegesen részt vállalt és legfõbb patrónusa volt elhunytáig (1989. szeptember 13.). Kocsis István könyvtárigazgató (Hatvan) ugyancsak 1992-ben vehette át a szövetség díját, mert mint annak elsõ elnöke sokat tett a szervezet elismertetéséért. Kollár József nemzetiségi referens (Szolnok) 1994-ben, a cigány táboroztatás terén elért eredményei alapján részesült posztumusz elismerésben. Zombori Ottó csillagász (Budapest), a szövetség elnöke úgyszintén 1994-ben, Sitkén vehette át a Vándorbot-díjat. Kamarás István szociológus (Budapest) 1995-ben, Szarvason vehette át a táborpedagógiai munkásságának elismeréseként a szövetség díját. Magyar Istvánné Rozika, könyvtáros és közösségfejlesztõ 1996-ban Lakiteleken vette át az eddig végzett szakmai tevékenységéért, táborszervezõ munkájáért a szövetség kitüntetését. A ráckevei választmányi gyûlésünk alkalmával (1997) két díjat adott át a szövetség elnöke: Szabó József táborszervezõnek, könyvkiadónak (Gyõr), illetve Kõvári Editnek, a szövetség elsõ ügyvezetõ titkárának (Tatabánya). Mindkét esetben a kiemelkedõ és áldozatos táborszervezési munkát, valamint az odaadó és értékes tevékenységvállalást díjaztuk. Lukács László a szövetség egyik alapítója, nyolc éven át a titkára, 1998-ban Gyõrött vehette át a díjat, a szövetség szervezeti és mûködési kereteinek segítése és fejlesztése, továbbá a kimagasló táborszervezõi tevékenysége elismeréséül. Dr. Michna Ottóné könyvtáros, írónõ a több mint húszéves táborszervezõ tevékenységéért szintén Gyõrben vehette át Vándorbot-díjat. 2001-ben Szálkán Hajdú Géza népmûvelõ (Szeged) a határon túli kapcsolattartásban és táborszervezésben végzett munkájáért, illetve a Garabonciás Trió (Kercsmár Zsolt, dr. Vladár Károly, Székely Tibor) a Kárpát-medence magyar településein bemutatott mûsoraikért Vándorbot-díjat vettek át. 2002-ben Szegeden Csicsai Antal (Szeged) vehette át a Vándorbot-díjat, az elmúlt években végzett kiemelkedõ táborszervezõi munkájáért a szövetség módszertani tevékenységében való részvételéért. A Hatvanban megtartott jubileumi OV úgy döntött (2004). hogy a határon túli ügyvivõk közül néhai Kalmár Károly (Zenta), Bátoriné Tárczy Zita (Ungvár), Gaál Sándor (Sepsiszentgyörgy), valamint Almásiné Szaszkó Edit (Szentes) és Ratkó Józsefné (Nagykálló) részére adja át a Szövetség legnagyobb kitüntetését. 2005-ben, Szálkán Gutai István paksi könyvtárigazgató a határon túli magyar diákok részére rendezett anyanyelvi táborokban kifejtett táborszervezõ, valamint irodalmi munkájáért elismerésben részesült.

Nyomtatás